Károli

Blog

Négy éve vagyok adjunktus, és még mindig nem jöttem rá a kielégítő pihenés receptjére. A feleségem úgy fogalmaz, már arra sincs időm, hogy elgondolkodjak azon, hogy amikor időm van, milyen kikapcsolódással üssem el. A cikkírás az egyik ehhez kapcsolódó szépreményű próbálkozásom, de nem vagyok nyelvész, a szakirodalmi könyveken kívül nem sokat olvasok, a mérnökinformatika nagykönyve pedig nem nagyon segít a nyelvi leleményességem fejlesztésében, tehát annyira nem élvezem ezt a foglalatosságot.

füstölőUgyanakkor így van időm magamra, egy kicsit tudok gondolkodni (az előbbi bekezdésben például arról írtam ugye, éppen mit csinálok, ez egyfajta önvizsgálatnak is minősülhet), szóval valahol mégis hasznos. Az ember harminc évesen jut el arra a pontra, hogy eldöntse, muzeálódik-e a saját reflexeibe, vagy kezd valamit magával. Nekem, példának okáért, nagyon kéne már valami pihentető hobbi, hogy ne őrüljek bele a számítások és ezrelékek és adatok tengerébe.

Legutóbb kitaláltam, hogy eljárok a közeli kávéházba társasozni, de nem annyira voltunk egy hullámhosszon a társasággal (sok csitri volt meg unatkozó gimnazisták), és fontos nekem, hogy érdemi témákról beszélgessek, különben túlpörög az agyam sajnos.

Azelőtt kimentem a parkba sétálni, de nagyon sokszor, túl sokszor léptem kutyák otthagyott szemetébe (csak felelős tartók tartsanak ebet, úgy gondolom!), szóval ettől is elment a kedvem.

A legnagyobb katasztrófa, amit valaha kitaláltam a televízió bekapcsolása volt: annyi majomkodó, nagyképű, bugris embert, amennyit ott láttam, annyi felesleges és ostoba adót, műsort fő műsoridőben! Egyszerűen fölháborító, hogy a programkészítők ennyire tartják az embert. A barátaim emiatt sznobnak tartanak, de azóta tartom magam ahhoz az elvhez, hogyha lesz gyerekem, biztosan nem kap tévét 18 éves koráig. Felelősségteljes felnőttként majd rendelkezik a saját agyának épségével vagy éppen annak leépítésével. Én ehhez ragaszkodom!

Aztán ezek után a tragédiákba fulladt kísérletek után, feleségem kitalálta, hogy az otthon melegében kellene a szabad délutánjaimat töltenem. Majd ő intéz mindent, ne görcsöljek ilyen félresikerült programok kiötlésén, inkább csak hagyjam, hogy ő megszervezzen nekem egy olyan időtöltést, ami után ezentúl örökké vágyakozom majd, még a katedráról is.

Hagytam neki.

Késő délután értem haza aznap, hat körül. Téli éjszaka volt, feleségem jól befűtött. Amikor megérkeztem, készségesen lesegítette a kabátomat és sunyin somolygott közben. Azt mondta, volt a piacon, menjek csak oda a kandalló elé, nézzem meg, mit lomizott nekem.

Egy hintaszék volt. Varrt rá nekem párnát is, informatikusosat.

Mondta, üljek bele, próbáljam ki. Nagyon kényelmes volt. Betette nekem Bartók Kékszakállúját. Lehunytam a szemem.

Valami szokatlan, finom illat szállt a szobában. Füstölőé. Sosem használtam ilyesmit, legutóbbi tibeti konferencialátogatásom során megszaglásztam már párat, de alapvetően nem éreztem sosem késztetést arra, hogy füstölőt vegyek magamnak. De akkor rájöttem, hogy már nagyon régen be kellett volna szerezzek néhány szálat.

Feleségem azt duruzsolta a fülembe, hogy ez a nyugtató hatású Mahakala füstölő, lazuljak el, lélegezzek mélyeket, és engedjem, hogy az illat és a gyógynövények aromái szétterüljenek a testemben.

Sosem gondoltam volna, hogy az ilyen spirituális kirándulások testhezállóak lennének számomra.

Azóta majdnem az összes füstölőt elhasználtam már a 27 darabos készletből: sokat segített az önismeretemben is az, hogy lehunyt szemmel meditáltam az életemen. Ezek az illatok valahogyan megindították és megérlelték a bennem zajló folyamatokat, egy egészen más nézőpontból gondoltam már magamra. Az új kikapcsolódásom része az, hogy webshopokat böngészek a füstölőkről, hogy minél többet megtudjak róluk: a legközelebbi beruházásom egy füstölő-készlet lesz.

Nem sejtettem sohasem, hogy egy ilyen egyszerű együttes képes lenne teljesen kikapcsolni és pihentetni: az otthon melege a begyújtott kandallóban, feleségem ismerős tenyere a vállamon, kedvenc zenéim a háttérben – és egy egzotikus füstölő illata.