Károli

Blog

Értekezletek és viták

Minden hónap első hétfőjén azzal telik a délutánom, hogy a tanáriban ülök és meghallgatom az értekezletet. Általában nem nagyon szólok hozzá a dolgokhoz, az utóbbi harminc évben rájöttem arra, hogy nem érdemes ilyenkor belemenni az apró kis tantestületi vitákba és félreértésekbe, mert a legtöbb esetben az ember úgysem jön jól ki belőle. Illetve már azt is megtanultam, hogy annyira nem is lényeges dolgokról szólnak ezek az apró összezördülések.

Múltkor például huszonöt percen át arról vitatkozott két kolléganőm, hogy az első emeleti mosdóban ki szokta rossz irányba feltenni a vécépapír gurigát a helyére. Mert nem mindegy, hogy merre tekeredik. Oké, megértem, mindenkinek megvannak a preferenciái, de értékes időt lehet azzal megspórolni, ha nem alkotunk szabályt a vécépapír felhelyezésére, hanem ha éppen valakit zavar, fogja magát és megfordítja.

Hasonló, apró-cseprő viták alakultak már ki a fejenkénti kréta– és filctollmennyiségről, a tantermek kulcsainak kezeléséről és a tanáriban lévő hűtőbe helyezett ételek és italok rejtélyes eltűnéseiről.

Fiatalkoromban még azt hittem, hogy az ilyen értekezletek fő témája a gyerekekről szól, gyorsan megbeszéljük az adott hónap lényeges eseményeit, mint ünnepek, kirándulások, kötelező programok és kész. Nos, alapvetően ez is lenne a cél, a főnököm mindig erre törekszik, de mindig felmerül néhány kényesebb téma, vagy kollégák közti konfliktus, ami eltereli a témát a lényegről a piszlicsáré dolgok felé.

Konfliktuskezelés pedagógus módra

Az első éveimben, amikor pedagógus lettem, ilyenkor sosem tudtam megállni azt, hogy bele ne szóljak ezekbe a dolgokba. Mindig is nagy békéltetőnek éreztem magamat, aki nem szereti a konfliktust és mindent megtenne annak érdekben, hogy a vitázó feleket kompromisszumra juttassa. Gyerekként is gyakran volt ilyesmiben részem, mivel két öcsém van, akik mindig összekaptak valamin, általában hasonlóan fontos dolgokon, mint a kollégáim, például kisautókon, cukrokon, mesekönyveken.

Mivel az öcsikéimet általában sikerült kibékítenem, azt hittem, hogy a munkatársaimmal is így lesz, azonban rájöttem, hogy itt nem olyan egyszerű a helyzet. Azt vettem észre, hogy a felmerülő témákat általában presztízskérdésként kezelik és ebből adódik a félreértés.

Régebben sokszor hallottam azt, hogy egy tanári karban, ahol általában túlnyomó részt nők vannak, az ilyesmi teljesen normális és gyakori, de ez nem riasztott el ettől a pályától. Kiskoromtól kezdve szerettem a gyerekeket és elég hamar elhatároztam, hogy tanítónő leszek. Jó érzés látni, ahogy a kis elsősökből négy év alatt kész tinik lesznek, ahogy hétről hétre egyre többet tudnak, egyre érdeklődőbbek és ügyesebbek.

Persze, néha nem egyszerű a kicsikkel, főleg esős napokon, amikor nem tudunk kimenni az udvarra se szünetekben, de úgy szoktam felfogni, hogy egy rossz nap még nem a világ.

Az elhúzódó értekezletekkel is így vagyok.

Értekezletek és egyéb szórakozás

Kifejlesztettem azt, hogy mivel lehet az elhúzódó értekezleteket érdekesebbé tenni, ez pedig nem más, mint az, hogy csak fél füllel figyelek és közben más dolgokkal szórakoztatom magam, amíg olyan témákról van szó, amik engem úgysem érintenek. Próbálkoztam már rajzolgatással, keresztrejtvény fejtéssel amőbázással az egyik kolléganőmmel, aki szintén hasonlóan áll ehhez a dologhoz.

Azóta viszont, hogy a lányom rávett arra, hogy nekem is legyen okos telefonom, sokkal több lehetőségem nyílt arra, hogy lefoglaljam magam. Rengeteg érdekes játékot találtam, ha pedig éppen ahhoz nincs kedvem, akkor elolvasom a hírportálokon, hogy mi történik éppen a nagyvilágban, hiszen fontos, hogy az ember tájékozott legyen.

Az e havi értekezleten elhatároztam, hogy most rendes leszek, nem figyelek kétfelé, hanem érdeklődéssel végighallgatom még azokat a témákat is, amik csak a felső tagozatot érintik, akikkel nem is vagyunk egy épületszárnyban.

Az elgondolás jó volt, azonban arra lettem figyelmes egy idő után, hogy a telefonom megállás nélkül rezeg. Mivel elkezdtem aggódni, hogy talán valami probléma történt, megnéztem a telefont és láttam, hogy a lányom legalább húsz üzenetet küldött az elmúlt öt percben.

Megnyitottam őket és egyből elmosolyodtam. Menyasszonyi ruhákról küldött képeket és a véleményemet kérte ki róluk. Mindegyik szebbnél szebb volt és biztos vagyok benne, hogy akármelyikben gyönyörű lenne.

Karácsonykor kérte meg a kezét a párja, azóta szervezik az esküvőt, ami augusztus közepén lesz. Az utóbbi hónapokban a lányom szinte ragyog, tervezget és megállás nélkül mosolyog.

Miután alaposan megnéztem a képeket, megírtam neki, hogy nekem melyik tetszik a legjobban, aztán félretettem a telefont és lélekben is visszatértem az értekezletre.

Miután végeztem, persze egyből tárcsáztam a lányom számát és két órán át másról sem beszéltünk.