Károli

Blog

Intézményünk hosszú múltra tekint vissza, így az évek során számos változáson és megújuláson mentünk már keresztül: volt olyan, amit az újabb és népszerűbb oktatási módszerek idéztek elő, volt amit oktatáspolitikai okok, de legtöbbjüket a világ szokásainak és szükségleteinek kielégítse okozta. Ez alól a tanítók nyelvtudásának fontossága sem volt kivétel.

Körülbelül az elmúlt 5-10 évben vált talán a legnépszerűbbé, vagy legalábbis hazánkban elterjedtebbé, hogy a különböző nemzetek új otthont választanak egy másik országban, vagy akár kontinensen. Ez azt eredményezi, hogy a családok gyermekeikkel együtt továbbállnak sokszor egy jobb jövő reményében és új helyen kezdenek egy új életet tiszta lapokkal. Ennek következménye, hogy jelenleg országunkban számos olyan gyermek jár iskolába, akik a magyart alig vagy épphogy csak beszéli, korosztálytól függetlenül.

Ezt a változást mi is észrevettük és próbáljuk felkészíteni a hozzánk érkező hallgatókat arra, ami majd fogadhatja őket egy-egy tanítási gyakorlat során, de jövőbeli karrierjük alatt mindenképp: lesz olyan tanulójuk, aki bizony a magyar nyelven adott utasításokat nem fogja megérteni. Természetesen felmerülhet a tolmács alkalmazásának ötlete, de be kellett mindenkinek látnia, hogy ez a gyakorlatban sem a extra költségek, sem a kivitelezés szempontjából nem megvalósítható. Itt fontos megemlíteni, hogy bár a tanulók háttere különböző, az integrálás ideje alatt szükséges az idegen nyelven történő kommunikáció – és nem csak a tanulókkal.

A szülők általában angolul tudnak annyit, hogy elboldoguljanak addig, amíg nem tanulják meg a helyi nyelvet, velük pedig a tanítóknak mindenképp kommunikálniuk kell. Ezért mondogatjuk mi is gyakran az órákon, hogy bizony angol nyelvtudás nélkül ma már aligha, vagy nincs is tanítói karrier, tehát fontos az angol nyelvtanulás. Szerencsére a hallgatók is nagyrészt egyetértenek ezzel, így sokan tesznek is azért, hogy legalább kommunikációs szinten beszéljék a nyelvet.

A múltkor épp az egyik módszertani órámat tartottam meg egy kisebb csoportban, amikor a gátlásokról és félelmekről beszéltünk a tanítói szakmával összekapcsolva azokat. Az egyik hallgatóm látszólag kivonta magát a beszélgetésből és nem igazán szólt hozzá a felmerülő témákhoz. Amikor viszont rákerült a sor, hogy megossza aggodalmait, mindenki számára láthatóan vett egy mély levegőt és belekezdett. Elmondta, hogy középiskolai tanulmányai alatt nem sikerült egy nyelvet sem elsajátítania, ami már akkoriban is zavarta, de az első egyetemi év elvégzésével jött rá, hogy valóban mekkora hiányban szenved: nem beszél angolul és amellett, hogy a hétköznapokban is már szüksége lenne rá, rájött, hogy ez a szakmájában sem lesz másképp. A nyelvtanfolyam lehetőségét egy ideig elvetette, de pár hónappal ezelőtt elkerülhetetlen volt, hogy megtegye az első lépést az idegennyelvi fejlődése felé: elkezdett hát az interneten utánanézni néhány nyelviskolának és feltérképezni, hogyan is tehetne az ügy érdekében. Végül a Converzum nyelviskolát választotta és elkezdett egy viszonylag intenzív, heti 3 alkalmas kezdő angol nyelvtanfolyamot. A története ezen pontjánál már megváltozott a hallgató hozzáállása a problémához is, látszólag bátrabb lett, ahogy egyre több részletet osztott meg útjáról. Elmesélte, hogy akkor már a kurzus idejének felénél járt és úgy érzi, már sokat fejlődött. Tetszett neki, hogy a Converzum nyelviskolában nemcsak oktatnak és azt várják, hogy a nyelvtanulók szorgosan jegyzeteljenek és otthon tanuljanak, hanem egy közösséghez tartozhat, ahol mindenkinek fontos, hogy az általa kitűzött célok a nyelvtudásával elérhetőek legyenek. Az órái kommunikatívak, interaktívak és a tanárok igazából nem is a megszokott módon tanárok, hanem inkább mentorok, akik minden ponton segítik a fejlődését. Miközben élményeiről mesélt a teremben ülő csoport felcsillant és érdeklődéssel teli szemmel figyelte a hallgatót és egyértelműen el voltak ragadtatva a pozitív élménytől. De nem csak ők…

Oktatóként öröm látni, amikor valaki ilyen lelkesedéssel és odaadással tud mesélni egy élményéről, hát még ha az valamilyen készségének fejlesztéséről szól. Megmondom őszintén, a hallgató tapasztalata a Converzum nyelviskolával még engem is elgondolkodtatott, hogy talán ideje lennem egy újabb nyelv tanulását nekem is elkezdeni.