Károli

Blog

Tanárként az ember gyakran találkozik olyan élethelyzetekkel, melyek elkeserítik. Egy diákom – nevezzük Palinak – édesanyjával már hosszú hetek óta szerettem volna beszélni a gyermek jegyeiről, de a javasolt időpontok egyike sem volt megfelelő, illetve sűrűn előfordul, hogy nem is tudom elérni a hölgyet. Eleinte ezt annak tudtam be, hogy nemrég kisbabája született, így természetesen türelemmel vártam, hátha egyszer sikerül a találkozó. Érdemi visszajelzés hiányában azonban úgy döntöttem, nyíltan megkérdezem Palit, mi az oka annak, hogy édesanyja kerüli a kapcsolatfelvételt. Nos, nem erre a válaszra számítottam.

– Sajnos nincs pénzünk babakocsira, így anya nehezen tud hosszabb időre elmenni otthonról.

Rettentő kínosan éreztem magamat, de azt is tudtam: ezt nem hagyhatjuk annyiban. Minden kismamának szüksége van időnként egy kis környezetváltozásra, egy hiányzó babakocsi nem gátolhatja meg ebben. A tantestülettel egyeztetve gyűjtést szerveztünk, a szülői munkaközösség is fantasztikus munkát végzett, így végül összejött a megfelelő összeg. Nem szerettük volna meggondolatlanul elkölteni az adományt, így a kolléganőkkel nagy keresésbe fogtunk. Mindannyian nagyobb gyermekeket nevelünk már, így nosztalgikus érzés volt a különböző áruházak kínálatát böngészni. Hamar rájöttünk, hogy a legfontosabb szempont a bababiztonság. Sok divatos kocsi közül lehet választani, de a legmegfelelőbb kiválasztásához érdemes tájékozódni.

A picik megfelelő fejlődése, kényelme is fontos szempont, s persze ez esetben az is fontos volt, hogy minél tovább használni tudják az eszközt, s lehetőleg a legkülönbözőbb formában. El se hittem, hogy létezik olyan babakocsi, mely egyszerre mózeskosárként és autósülésként is funkcionál. Természetesen ezeknek az ára is igen magas, s ráadásul Paliéknak sajnos autója sincs, de egy olyan babakocsit, mely fekvő pozíciósból ülővé alakítható, bizonyára örömmel használnának, hiszen ez a kicsit éveken keresztül kiszolgálhatná. Persze ezek között is nagyon sokféle van, de mindenképp olyat szerettünk volna, mely bababiztonsági szempontból a legmegfelelőbb, pl. a biztonsági öv több helyen rögzíthető. Fontos volt az is, hogy összecsukható legyen, mivel a tömegközlekedésnél ez nagy előnyt tud jelenteni adott esetben. Arról nem is beszélve, hogy próbáltunk olyat találni, melynek a súlya sem túl nagy, hiszen ha az asszonynak egyedül kell utaznia, előfordulhat, hogy nincs segítsége a fel- és leszállásnál (bár az én diákjaim már nagyon tudják, hogy ilyenkor azonnal ott kell teremni, de ez sajnos még mindig nem evidens az emberek többségénél).

Néhány órányi böngészés, érdeklődés után megtaláltuk a lehető legideálisabb választást, egy alumíniumvázas csodát, mely kétféle pozícióba állítható, sőt, mózeskosárként is megállja a helyét, tehát ha az anyuka eljön hozzám, nem kell az egész kocsit felhoznia a tanáriba (liftünk egyébként sincsen), csupán a kosárra van szükség, ami kényelmesen elfér az asztalomon is. A kerekei ideálisak, hiszen rögzíthetőek, de bolygósíthatóak is, így mindenféle terepen lehet vele haladni. Mivel maradt még pénzünk az adományból, néhány kiegészítőre is tudtunk belőle szánni. Vásároltunk egy esővédőt, illetve egy háttámlára szerelhető zsákot is, melybe mindent elsüllyeszthet az anyuka, ami jó, ha kéznél van. Bababiztonsági szempontból ez nem mellékes, hiszen sokkal szabadabban mozoghat úgy a szülő, hogyha nem kell még külön táskát magánál hordania pl. a pénztárcájának vagy a telefonnak. Természetesen nem maradhatott el az esővédő sem, valamint egy lábzsák a hidegebb napokra, de a nap elleni védelemről is gondoskodtunk egy csodás kis virágos napernyővel.

Alig vártam, hogy átadhassuk az új szerzeményt. Izgatottan ültem be a kollégám mellé az autóba, aki vállalta, hogy elfuvarozza a babakocsit Paliékhoz. Mikor becsengettem, a torkomban dobogott a szívem. Pali édesanyja karján a kisbabával nyitott ajtót. Nagyon helyes csecsemő volt, a fejét már éppen tudta tartani, s amikor megláttam, éppen az egyik öklét próbálta a szájába gyömöszölni, ahogy az egy ilyen korú kisgyermeknél teljesen megszokott viselkedés. A hölgy először kicsit értetlenül állt – kétségtelenül furcsa látvány lehetett, ahogy fia két tanára becsenget hozzá egy méretes dobozzal.

– Üdvözlöm. Pali említette, hogy kicsit nehezebben tud mostanában elindulni itthonról. Úgy gondoltuk, jól jönne egy kis segítség.

Beinvitált minket a kis lakásba, ahol aztán segítettünk kibontani a dobozt. Örömében elsírta magát. Elmeséltük, milyen hatalmas összefogás eredményeként tudtuk megvásárolni a babakocsit. Nem talált szavakat, csak könnyek között hálálkodott, miközben az ajándékot nézegette. Segítettünk az összeszerelésben, elmagyaráztuk, hogy milyen funkciók közül választhat – ettől, ha lehetséges, még nagyobb boldogság töltötte el. A kicsit belefektette az újonnan kapott csodába, rögzítette mind az öt ponton a biztonsági övet, a cumisüveget a háttámlára szerelhető táskába csúsztatta, s rövid sétára indultunk az utcájukban. A szomszédok közül többen odaköszöntek, megnézték a kicsit, s ők is hálálkodtak, amiért ilyen hatalmas segítséget nyújtott az iskolai összefogás a családnak.

Úgy érzem, nem csupán egy család életét tettük jobbá, de iskolánk egész közösségének példát mutattunk. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy ha egyszer majd nagymamaként kell körülnéznem a bébiholmik között, már nem fog elkerekedni a szemem az olyan kifejezések láttán, mint „többfunkciós babakocsi” és „sportbabakocsi”, hiszen e jótékony akció hatására óriási jártasságra tettem szert a témában.