Károli

Blog

A gimnáziumi osztályfőnökünknek volt egy nagyon szép swarovski fülbevalója, amit minden nap viselt. Többször szóba jött órán is, tudtuk, hogy a néhai férjétől kapta, és nagyon nagy becsben tartotta. Az osztályban volt egy 5-6 fős baráti társaságunk, akikkel az egyik több napos tavaszi kirándulás alkalmával kitaláltuk, hogy heccből elcsenjük a tanárnő féltett fülbevalóját. Persze nem akartunk mi ezzel rosszat, mindig is jó kapcsolatot ápoltunk az osztályfőnökkel, egész normális, jó fej nő volt.

Tervünket az utolsó előtti éjszaka alkalmával akartuk végrehajtani, hogy másnap fény derüljön rá, és jó nevethessünk a viccünkön. Az egyik haverom anyukája jóban volt az osztályfőnökünkkel, tőle tudtuk, hogy enyhe nyugtatókkal alszik. Ebből tudtuk, hogy a szobájába való bejutás nem lehet majd gond. Lefekvés után el is indult a két jelentkező, hogy elcsenjék a fülbevalót. Könnyű dolguk volt, a tanárnő az ágy melletti komódon hagyta őket, és korábbi reményeink is beigazolódtak, miszerint nem ébredt fel rájuk.

Izgatottam hajtottuk álomra a fejünket, vártuk, hogy holnap kiderüljön a csínyünk és jót nevessünk rajta, miközben visszaadjuk a tanárnőnknek a swarovski fülbevalót. Sajnos azonban tettünk csak számunkra volt ilyen szórakoztató. Az osztályfőnök ordibálására keltünk reggel. Berontott a szobánkba, hogy melyikünk lopta el a fülbevalóját. Próbáltuk lenyugtatni, és megmagyarázni neki, hogy mi ezt csak csínynek szántuk, kíváncsiak voltunk, mikor tűnik fel neki, és a végén majd jó nevetünk az egészen. Persze nem hitt nekünk, meggyőződése volt, hogy mi tényleg el akartuk tulajdonítani az ékszert.

Persze a napi programot azonnal lefújta, és hazavonatoztunk. Otthon a szüleinknek el sem mertük mesélni a történteket. Reménykedtünk, hogy a tanárnő megbocsát nekünk, és nem akar majd minket felelősségre vonni, vagy ami még rosszabb, kirúgatni.

A következő tanítási napon felkerestük az ofőt még az órák előtt, bocsánatot kértünk tőle még egyszer, és elmondtuk neki ismét, hogy mi csak viccnek szántuk, és most már belátjuk, hogy ennél jobb csínyt is kitalálhattunk volna. Legnagyobb örömünkre belátta, hogy nem akartunk rosszat, és beismerte, hogy ő maga is reagálhatott volna jobban erre az egészre.

Azóta szerencsére ismét jóban vagyunk, igyekszünk elkerülni az ellene való merényleteket, hátha azokra is így reagálna, és persze hálásak vagyunk érte, hogy szüleinkhez nem jutott el a tettünk híre.

Tudom, nem volt szép tőlünk, most már nem is értem, hogy gondoltuk. Hiszen én is ugyanígy reagáltam volna, ha eltűnik valamim, amit nagyon szeretek. Éppen ezért sem értem, hogyan gondoltuk azt abban a pillanatban, hogy ez majd bármikor is vicces lehetne. Mindegy, túl vagyunk rajta, nem kell ezen meditálni.

Viszont azt nem értem, hogy egy kiránduláshoz miért kellett ilyen swarovski nyakláncot felvenni. Vajon ezt máskor is megcsinálja, amikor nem olyan osztállyal megy kirándulni, akiket ismer? Mi van akkor, ha megtörténik ez vele ott is, de az a pár ember pedig komolyan gondolja, és ellopja tőle? Nem olcsó dologról van szó, és ha éppen valaki képes arra, hogy ellopjon egy ékszert, akkor egy ilyen alkalmat biztos, hogy nem hagyna ki.

Én ilyen esetekben mindig olyan ruhákat viszek magammal, amiket nem sajnálok, ha esetleg tönkre megy, vagy összekoszolódik, esetleg elhagyom valahol. Ez csak egy kirándulás, nem egy divathét, nem értem azokat, akik divatos ruhákat hoznak magukkal egy olyan kirándulásra, ahol például egy erdő közepén vannak, vagy éppen egy tóhoz mennek, és ő mégis elhozza magával a magas sarkúját. Minek? Úgyis egész nap a parton lesznek, vagy ellenkező esetben kirándulnak a völgyben. És ez vonatkozik szerintem egy ékszerre is. Kinek akar annyira tetszeni valaki? A fáknak? A fűszálaknak? Felesleges ilyen drága dolgokat hozni egy kirándulásra. Főleg olyanokat, amik ráadásul még sokat is jelentenek az embernek. Lehet, hogy rossz húzás volt ez tőlünk, de hátha így a tanárunk is rádöbbent arra, hogy kirándulásra felesleges ékszert hozni.