Károli

Blog

Azt mondják rablóból lesz a legjobb pandúr. Ugyan így igaz az is, hogy azok lesznek a legjobb tanárok, oktatók, nevelők, akik a legjobban emlékeznek arra, hogy milyen volt a másik oldalon, milyen volt diáknak, gyereknek lenni. A nevelés mellett az egyik legfontosabb dolog az oktatásban az információ átadása, lehetőleg úgy, hogy a tanulók el is raktározzák azt. A tanulás képességét is meg lehet azonban tanulni, de igazából csak az tudja ezt megmutatni másoknak, aki maga is képes erre. Szerintem ahhoz, hogy gyorsan és könnyen memorizáljunk dolgokat, az kell, hogy élvezzük az olvasását, élvezzük a tanulását. Ezt pedig nem könnyű elérni. De nem lehetetlen. A legfontosabb, hogy kössük össze a kellemest a hasznossal. Ezért például én nagyon szerettem fürdés közben tanulni. Ez a tevékenység ugyanis ellazított, és sokkal jobban tudtam koncentrálni. Miközben tisztálkodtam, még tanultam is. Fürdeni úgy is mindennap kell, és egyébként is elvisz legalább egy fél órát, milyen jó, hogy ez az idő még arra is alkalmas, hogy a kötelességeimmel is haladjak.

Persze azért azt hozzá kell tenni, hogy imádtam a fürdőnket. Nagyon hangulatos helység volt, ahol könnyedén kikapcsolódhatott az ember. Szüleim a fürdőszoba ötleteiket átültették a valóságba, így álomszerű helységet hoztak létre. Már maga a szoba színe is megnyugtató volt, a maga kellemes krém színével. A csempe és a padló tökéletes harmóniában volt, így már amikor belépett az ember, akkor megérintette a szétáradó nyugalom. Ehhez csak hozzátett az, hogy a mosdókagylók letisztultak, és elegánsak voltak, ami nekem nagyon bejött. Kissé rusztikus stílusú csaptelepek voltak beszerelve.

Kellemesen tágas hely volt, mivel szinte az össze bútor úgy volt megoldva, hogy be legyen építve valahova. A falból nyílt több szekrény is, és a polcok is mind épp az ideális helyen voltak.

Hatalmas kádunk volt, ami szerencsére rendelkezett masszázsfunkciókkal is. Ritkán fordult elő, hogy annyira siettem volna, hogy ne érjek rá lubickolni egy kicsit. Szerencsére azonban tusolásra is volt lehetőség, ami külön hasznos volt, mert edzés után, amikor haza mentem, akkor mindig előbb letusoltam, hogy ne piszkosan száljak bele a vízbe. Amikor nagyon fáradt voltam, akkor csak beleültem a kádba, benyomtam a fúvókákat, és kényelmesen elpihenve feküdtem csukott szemmel, és élveztem a kényeztető vízsugarakat. Ez aztán garantálta a testi és szellemi feltöltődést egyaránt. A legtöbbször azonban vittem magammal valami olvasni valót. Kezdetben leginkább egy jó könyvet, míg később, amikor többet kellett tanulni, akkor sokszor a tankönyvvel a kezemben ücsörögtem. A kellemes környezet, a meleg víz, az ellazulás nagyban segített, hogy pillanatok alatt memorizáljam a leckét.

Tovább növelte az egészséges életmódot, hogy a fürdőben helyet kapott egy egyszemélyes szauna is. Aki tehetni, annak mindenképp érdemes beszerezni egy ilyet, mivel egyáltalán nem drága, fenntartani sem vészes, és meglepően kis helyet foglal. Ráadásul nagyon egészséges is, hiszen méregtelenítő hatása kétségtelen. A szaunázás utáni pihenőidőben is sokszor tanultam, vagy olvastam, továbbra is összekötve a kellemest a hasznossal. Ehhez volt kialakítva egy kőből faragott ülőke is. Ezt az ötletet egyébként szintén ugyan onnan szedték szüleim ahonnan a többit is.

Egy a lényeg, ha a fürdőszobát olyanra alkotjuk meg, hogy a béke és a nyugalom szigete legyen életünkben, akkor nem csak a feltöltődésben, de a tanulásban is nagy hasznukra lehet. Ezt pedig minden oktatónak tudni kell, hiszen ha ezt tudtára hozzuk a diákoknak, és rávezetjük őket, hogy az unalmas tanulásból is kellemes, felüdítő programot lehet csinálni, akkor lehet, hogy maguktól is szívesebben állnak neki a tanulnivalónak.