Az én szüleim iszonyatosan sokat segítenek az életemben. Nem csak azért, mert egyengetik az utamat, hanem szinte mindig mindenben maximálisan támogatnak. Nem számítok egy átlagos gyereknek, hiszen számtalan olyan hobbim van, amit másnak a szülei nem, hogy támogatni nem tudnának, hanem biztosan furcsa szemmel néznék, az enyémek viszont mindig meghallgattak és támogattak, amiben csak tudtak. Iszonyatosan nagy hálával tartozom ezért nekik, hiszen e nélkül biztosan nem lehetnék az az ember, aki ma vagyok. Teljesen más útra tértem, mint amit gyerekként elkezdtem járni, hiszen közgazdászból teljesen szakmát váltottam és jelenleg a művészetek felé vettem az irányt. Fotózni kezdtem, méghozzá nem is akárhogy, és persze emellett azért a közgazdász énemből is használom, amit szeretek, hiszen a marketing vonalat nem hagytam abba. Összességében azonban hatalmasat változott az életem és ebben is végig támogattak.
Az édesapám pedig most megy nyugdíjba, és ki akartam neki találni valami olyan ajándékot, amiben minden benne van, amit érzek iránta. Az összes hálám, a szeretetem, a figyelmem, a büszkeség, amit érzek, ha az életére gondolok, és persze valami személyes, amit ő szeret. Nem tartott sokáig, még rájöttem, hogy egy Balaton vászonkép lesz erre a tökéletes jelkép. Gyerekként ugyanis hihetetlen sokat voltunk a Balaton partján, és életem boldog időszakai, a nyarak is ide tartoznak. Nem fogom sosem elfelejteni ahogy ott ketten ültünk a parton és mesélt mindenről. Az életről, a félelmekről, a hivatásról, a munkáról, a házasságról, a gyerekekről. Boldog idők voltak, és az a kép is ezt idézi, amit a szalaibalazs.hu oldalról rendeltem neki. Már alig várom, hogy átvegye, és neki is mindet eszébe juttasson azokról a gyönyörű nyári időszakokról. Remélem legalább egyszer még, ha nem is a Balaton partján, de fogunk így beszélgetni. A legnagyobb ajándék lenne az élettől.