Kézműves csokijaim legújabb segítői

Én nem olyan régen jöttem rá arra, hogy az alkohol és csoki nem csak hogy megfér egymás mellett, és iszonyat finom tud lenni, de az emberek nagy része imádja és keresi is, csak kevés jó minőségű termék található jelenleg a piacon. Én pedig ezen felbuzdulva, és mert mindig is nagyon szerettem a csokival való munkát, hiszen cukrász vagyok, kitanultam minden titkát a csoki és a bonbon készítésnek, és nekiálltam kikísérletezni azt a fajta csokit és csoki költeményt, ami tökéletesen megfér az alkohollal, és nem csak hogy megérnek együtt, egymás mellett, hanem bizony iszonyatosan finomak is. Ma pedig már ott tart a kis projektem, hogy rendelésre is készítem ezeket a csodákat, hiszen számtalan kis turista bolt árulja már ezeket a termékeket, köszönhetően a hazai, jó minőségű pálinkának amit bele töltök és persze céges ajándékként és rendezvények alkalmával is egyre többször, egyre több esetben keresik ezeket a termékeket.

Éppen emiatt úgy döntöttem, hogy elérkezett az én vállalkozásom is oda, hogy szükségem van egy weboldal kialakítására. Nagyon féltem ettől a feladattól, hiszen nem csak hogy nem értek ehhez a dologhoz, de mindenfajta elektronikus dolog számomra vakfolt. Nem szeretek semmi ilyennel foglalkozni, nálam ezek a feladatok a tévé és a filmek nézése táján ki is merülnek, ezért aggódtam, hogy nem fogom tudni megoldani az elém tornyosuló feladatokat és akadályokat. Persze egy tökéletes csapattal a hátam mögött semmi nehézség nem volt a weboldal kialakításában, sőt. Azt kell mondjam, hogy iszonyatosan gyorsan és gördülékenyen mentek a dolgok. Persze azért az ételfotózás feladatára egy kicsit nehezen találtam olyan szakembert, aki tökéletes és egyben valósághű, szép képeket tud készíteni ezekről a csoki csodákról, de egy ajánlás segítségével rátaláltam a Fotoda csapatára, így azt mondhatom, hogy ez a feladat is tökéletes megoldással zárult. Biztos vagyok benne, hogy ez még jobban meg fogja dobni a rendelések számát, és egyben a vállalkozásomnak is újabb lendületet fog adni.